A Megasztár és egyéb televíziós-műsorok ugrabugráló tévés alakja, Till Attila, rendezett egy filmet, ami december 2-án robbant be az erdélyi mozikba. A televíziós műsorvezetőként és riporterként idehaza is széles körben ismert, de rendezőként kevésbé emlegetett sztár Tiszta Szívvel című nagyjátékfilmje Magyarország új Oscar-jelöltje. További érdekesség, hogy ez az első magyar film, amit a Filmtett Egyesület forgalmazásában mutattak be Romániában.
„MIÉRT ÉPPEN A TISZTA SZÍVVEL?
Mert az elmúlt tíz évben mindössze tíz magyar film került mozi forgalmazásba Erdélyben, ráadásul ezek jelentős része koprodukció volt. S mert végre itt egy izgalmas, érdekes magyar akció-vígjáték, sok humorral, remek színészi alakításokkal – akár amatőr, akár profi szereplőkről van szó –, pattogó párbeszédekkel, meglepő cselekményfordulatokkal – egyszóval minden egyben van ahhoz, hogy 101 percen keresztül remekül szórakozzunk a barátainkkal. A párunkkal. A szüleinkkel. (A korhatár azért 15 év, a kisebbeknek szervezzünk más programot.)” – írják a Filmtettesek.
A történet főszereplője Zoli (Fenyvesi Zoltán) egy igazából is súlyos gerincproblémával küszködő tinédzser, akire életmentő operáció vár. A műtét költségeit egyedül a Németországban élő apa tudná fedezni, tőle azonban nem hajlandó a fiú elfogadni a pénzt, hiszen már azelőtt elhagyta a családot, hogy megismerhette volna. Legjobb barátjával, Barbával (Fekete Ádám), – aki szintén mozgássérült – egy intézetben laknak, ahol képregény rajzolgatással töltik az unalmas hétköznapokat, mígnem betoppant az életükbe Rupaszov (Thuróczy Szabolcs), aki egy szláv maffiózónak dolgozik. Mármint elteszi a kellemetlen ellenfeleket láb alól. Az ő legnagyobb fegyvere, hogy mozgáskorlátozott, így válik profivá. A srácok unalmas élete így fenekestől felfordul, hiszen társulnak a titokzatos kerekes székes fickó kalandjaiba, akihez egyre közelebb kerülnek, és így egyre nagyobb bajba keverednek.
A történet tehát nagyon izgalmasan indul, mindannak ellenére, hogy egy igen klisés – a főszereplő felnőtté válása – motívum köré épül a film. Zoli egy olyan fiú, aki kezelhetetlen, keresi önmagát, és ugye apa nélkül nőtt fel. Ezért keresi a karizmatikus apafigurát, akire felnézhet, és aki segít eligazodni neki a nagyok bonyolult világában. Ez a témakör nem igazán volt a mozgássérültek szemszögéből megformálva. A rendező legnagyobb bravúrja a filmben épp ehhez köthető: a szereplőket egyáltalán nem sajnáljuk le, a poénok egyáltalán nem őket használják céltáblának. Sőt, az ostor mindig máson csattan, például a keménykedő piti gengszteren az előzetesben látott jelenet során, amikor annak ellenére döfi combon Rupaszovot, hogy az nyilvánvalóan nem érez semmit a lábában. Vagy az egyik igen erős jelenetben látható, hogy a Szent István bazilika előtti téren ácsorgó (azaz üldögélő) Zolinak pénzt akarnak adni a járókelők.
A film szála tehát Zoli körül forog, a mozgatórugó azonban Rupaszov, a frissen szabadult bérgyilkos, aki igazi nagypofájú bunkó, viszont ahogy egyre jobban leásunk a játékidő előrehaladtával a jellemébe, egy végtelenül szomorú sors tárul elénk, tragikus hőssel a középpontban, aki egy pillanatra sem adja fel a reményt, bármiről is legyen szó. Mindenféle bárdolatlansága ellenére ő is ugyanolyan szerethető, mint a két srác. Reménytelen szerelmes, és végül is jót akar. Thuróczy egész hihetően leblokkolta lábait (úgy olvastam, hogy külön kamera figyelte, nehogy megmozduljon), a karakter is egészen szépen van kialakítva, ámbár nem teljesen hihető. A kedvencem Barba alakítása, az ő ügyifogyisága működik a legjobban, egy érdekes verziója a vicces, nagydumás comic relief figuráknak, így számomra a film legviccesebb jeleneteit ő szállítja. Zoli pedig minden képkockájában változatlan, slampos mogorvasággal akciózza végig a történetet, ámbár a film kulcsmondata az ő száját hagyja el: „Most az egyszer nem én akarok lenni a nyomorék”, miközben Rupaszovot faggatja.
A Tiszta szívvel a jó humorú, és mozgalmas, ráadásul olyan témát feszeget, ami Magyarországon tabuként merül az elfeledésben. Valószínű, hogy ezért választotta a bizottság az új magyar Oscar-reménységnek.
Ugyanakkor nem sikerült átlépnie a pénzalapos zsánerséget.
A szereplők jól felbontottak, mélyen elmerülünk a karakterekben, de nem hitelesek. A mozgássérült amatőrök bevonása jó húzásnak számít, de nem sikerült ellensúlyoznia ezt a benyomást. A szláv gengszter szépen maszkírozott, de egyáltalán nem féltem tőle, sőt, számítottam minden lépésére. Ráadásul a történet vége olyan fordulatot vesz, hogy az addig rendben működő cselekményszál teljesen felborul, és egy érthetetlen katyvasz lesz belőle. A készítők nagy bummja nem igazán az elvárt hatást váltotta ki bennem, így egy tipikusan gyenge magyar filmmé degradálódott.
A moziban ülők (nem Kolozsváron néztem) a stáblista sorait olvasva, csendben dörmögték a szájuk szélén: ebből nem lesz Oscar.